Ajánlataink > Felnőtt
David ANGSTEN: Fúriák éjszakája
Jack Duran, a Sötét arany hőse ismét megszállott bátyja nyomába ered, aki az ókori görög misztériumokról írja disszertációját. Ahhoz, hogy kideríthesse az eleusziszi szertartások titkát, Dan a barátnője, Phoebe és az öccse kíséretében régi helyszíneken nyomoz. A delphoi jóshelyen egy ősi bódítószer hatására papnővé lényegülő Phoebe transzba esik és szörnyű szavakat közvetít. Jóslatát követve a két testvér szebbnél szebb görög lányok társaságában tölt egy éjszakát, ám másnap reggel Jack rémülten döbben rá, hogy ami izgalmas kalandnak ígérkezett, véres, életveszélyes hajszává válik. A rég halott mítoszok új, gyilkos formában elevenednek meg Ogügia szigetén, Jack pedig - miközben börtönbe került bátyját próbálja kiszabadítani - életét kockára téve igyekszik kideríteni, hogy a "fúriák éjszakájá"-nak hova nyúlhatnak a gyökerei.
TARI Annamária: Z generáció
Z generáció. Az Y generáció utáni korosztály. Gyerekek, kamaszok vagy kis felnőttek? Baj van, vagy minden a legnagyobb rendben? A felnőttek nagy része aggódik, mások homokba dugják a fejüket, és örülnek, hogy a gyerek a szobájában ül a számítógép előtt.
Van, aki szerint nincs sok értelme generációkra bontani a világot, és nincsenek új problémák, csak rég megszokott jelenségek. Mégis azt látjuk, hogy a kamaszok mozaikszerű érettséget mutatnak, vagyis nagyon is érettek, míg más vonatkozásban még gyerekek. Egyre több agresszív hatás éri őket, egyre gyorsabban nőnek fel. Minden látszat ellenére nincs könnyű gyerekkoruk: értenek sok mindent, de feldolgozni nagyon keveset képesek ebből.
A régi értékek, érzelmek és attitűdök folyamatosan változnak. Az Információs Kor és a fogyasztói társadalom hatásait sem kikerülni, sem megváltoztatni nem lehet, mert életünk részei. Ez érzelmileg is rugalmasságot és alkalmazkodást igényel felnőttől és gyerektől egyaránt. Azonban a felnőtteknek feladatuk is van ebben a folyamatban: tudatosan kellene vigyázniuk a Z generációra, megmutatni és átadni a legfontosabb értékeket.
Laura THOMPSON: Agatha Christie : egy angol mítosz
A világ legnépszerűbb krimiírójának élete maga is kész detektívregény. Megannyi váratlan fordulat, rejtélyes, máig felderítetlen szálak, és egy kivételes karakter a főszerepben: Agatha Christie, minden idők legolvasottabb írónője, aki könyvei eladási példányszámát tekintve felzárkózott a Biblia mögé.
Ebben az átfogó életrajzban Laura Thompson a család engedélyével először tesz közzé soha nem publikált dokumentumokat, levélrészleteket és naplóbejegyzéseket. Ezek segítségével nemcsak az életrajz eseményeit pontosítja, de megrajzolja egy, a kora társadalmi konvencióit merészen figyelmen kívül hagyó asszony alakját, és fényt derít Agatha Christie karaktereinek, regényeinek életrajzi forrásaira is.
A könyv olvasmányos, magával ragadó stílusa az írónő munkáit idézi, a kötetet pedig izgalmas képanyag egészíti ki, részben először publikált fotókkal a családi albumokból - igazi csemege minden rajongónak!
BALLA Zsuzsanna L. A.: Fauntallasia
350 Képzeletbeli utazás a fantázia birodalmába, ahol a fehér nem mindig tiszta, és nem biztos, hogy a fekete a legsötétebb árnyalat. Ahol a barátok barátok maradhatnak, de az ellenség is megbékélhet. Emberek, emberhez hasonló és azoktól teljesen eltérő lények: közönségesek és hősök, alantasak és fennköltek, kicsinyesek és nagyvonalúak. Emberfeletti, emberi és emberalatti cselekedetek, tulajdonságok: hűség és árulás, kitartás és elcsüggedés.
Balla Zsuzsanna első regénye a fantasy-hagyományt újítja meg, és írja tovább.
A bravúros ifjúsági regény mindenkinek kötelező, aki unja A gyűrűk urát, a Spiderwicket és Harry Pottert!
VEKERDY Tamás: És most belülről : álmok és lidércek
1951-1991 - negyven évnyi (illetve 1861-2011, százötven évnyi) kortörténet egyéni élettörténetbe ágyazva, és közben az első szabad iskola megalapítása Hegyeshalom és Vlagyivosztok között… Húsz évvel később: visszatekintés. Mi lett az álmokból? Kiszabadultunk-e a lidércek birodalmából? Milyen gondokkal küzdenek - nemegyszer súlyos anyagi gondjaikon kívül - ezek a szabad iskolák, fenyegeti-e őket a veszély, hogy a nem szabad iskolákhoz sodródnak? Ha igen, miért? Mondhatnánk: most már hetven évnyi, személyes kortörténet - a Waldorf-iskolák működésének tükrében…
Gerlinde ORTNER: Új gyógyító mesék : avagy hogyan segítsen a szülő a gyermeknek a konfliktusok, a félelem és a bizonytalanság leküzdésében
Kórházi kezelés, mértéktelen tévézés, testi fogyatékosság, veszekedés, válás. Csupa olyan probléma, amely bármelyik családban előfordulhat. Szülőként vajon megfelelően tudjuk kezelni ezeket a gondokat? Ebben segít Gerlinde Ortner gyermekpszichológus, aki a nagy sikerű Gyógyító mesék folytatásában tizenhárom kényes kérdést jár körül. Elgondolkodtató történetei játékosan, sok humorral szólnak a gyerekeknek és szüleiknek. Külön hangsúlyt kap a gyerekrajzok problémamegoldó szerepe. A tanulságok levonását a szerző a könyv végén összegyűjtött rövid, közérthető magyarázataival segíti.
SPITZER Gyöngyi: Új egyensúly : fordulópont a férfi és nő viszonyában
Hatalmas változások korát éljük, amelyek eredete hosszú időre nyúlik vissza, és mára a férfi és női energiák egyensúlyának teljes félrebillenéséhez vezetett. A hagyományos női és férfi szerepek ideje lejárt, a férfiak elbizonytalanodtak, a nők viszont helyet követelnek maguknak az élet minden területén. Egy új egyensúly megteremtése előtt állunk, amihez ki kell lépnünk megszokott szerepeinkből. Soma mamagésa könyvében az új kor kihívásaira és égető kérdéseire keresi a választ, egyaránt segítségül hívva a pszichológia és az agykutatás eredményeit, a spirituális szemléletet, irodalmi csemegéket, aktuális szociológiai adatokat, személyes tapasztalatokat és élettörténeteket, vagy éppen beszélgetőpartnereket, a képzőművésztől a szexológuson át egészen a családállító terapeutáig.
PAULINA Éva: Közös ágyban, mégis széjjel
Úgy kezdődik, mint egy tündérmese. És úgy végződik, mint egy rémálom. A szerelmesek alig várják, hogy végre összeházasodjanak, és megvalósítsák közös álmaikat. Aztán évek múlva ott találják magukat egy kiüresedett kapcsolatban vergődve, érzelmi és szexuális magányban. Hogyan jutottak el idáig, és mi tartja össze őket? A gyerek? A lakás? A félelem a magánytól? A könyv arra keresi a választ, hogyan próbálják megoldani a "közös ágyban, mégis széjjel" problémáját azok a párok, amelyek beszorultak ebbe a helyzetbe. Törvényszerű-e, hogy egy ilyen kapcsolatban megjelenik a harmadik? És ha igen, akkor... elválni vagy együtt maradni?
A könyv szereplői valós személyek, akik megosztják az olvasókkal tapasztalataikat: milyen sikerekkel és buktatókkal jártak kiút-kereséseik. "Ezekben a megdöbbentő, fájdalmas és felkavaró történetekben nagyon sokan önmagukra és a saját házasságukra fognak ismerni, hiszen a szakemberek szerint a kapcsolatok 75 százaléka szexuális problémákkal terhelt " - véli Paulina Éva, a "Kiből lesz a jó nő?" és a "Hol vannak a jó pasik?" című nagy sikerű könyvek szerzője.
Alice MUNRO: Mennyi boldogság!
Tíz újabb nagyszerű történet Alice Munrótól, a Nemzetközi Man Booker-díj 2009-es díjazottjától. Miközben még mindig a régi témái foglalkoztatják - szerelem, barátság, házasságtörés, gyereknevelés, család, betegség, aljasság, árulás és megbocsátás -, ezekben az élet alkonyán keletkezett szövegekben egyre inkább jelen van a kiszolgáltatottság, az erőszak és a magány is. A Munrótól már megszokott pontos, szikár, múltidéző szövegek vakmerőbbek és provokatívabbak, mint valaha. Az öntörvényűek, a társadalmon kívüliek és a betegek mellett ezúttal felbukkannak a józanok és átlagosak is, akiknek életét az előbbiek visszafordíthatatlanul megváltoztatják.
KEPES András: Tövispuszta
"Kávéfoltos levelekből, megsárgult, tépett szélű dokumentumokból, elrongyolódott naplókból és felesleges tárgyak szagából próbálom összerakni ezt a történetet. Mindent én gyűjtöttem a behívóparancstól a kitelepítési határozatig és az egymásnak ellentmondó önéletrajzokig, a koronás ezüstkanáltól a tulipános ládáig, a hanukkai gyertyatartótól a vásári Krisztus-képig és a felfújható Buddháig. Ahogy elnézem, jó mocskos kis történet lesz, tele vicsorral és könnyes röhögéssel, szerelemmel, gyilkossággal, barátsággal és árulással, fordulatokkal és közhelyekkel. Akár egy szappanopera. Vagy mint a történelmünk. Arra gondoltam, hátha az igazság helyett mondogatott és a valóság helyett megélt történetek összeillesztve valósággá válnak." (A Szerző)
V. KULCSÁR Ildikó: Szeretetvár : unokáknak, szülőknek, nagyszülőknek
Mindazoknak, akik gyerekként, szülőként, nagyszülőként sokat tévednek-hibáznak, mégis (mindig) talpra állnak. Mert örömben, bajban, fájdalomban sikerben, kudarcban, feltápászkodásban társuk marad: a szeretet! V. Kulcsár Ildikó pályafutása nyolcadik kötetében a családi viszonyainkról mesél a tőle megszokott iróniával, humorral és szomorkás mosollyal. A Nők Lapja egyéni hangú szerzője számtalan interjút készített neves-ismert emberekkel, sőt, koronás főkkel is. Mégis a hétköznapi emberek érdeklik leginkább. Az, hogy miként tesszük egymást boldoggá-boldogtalanná, és a család hogyan válik erős, védelmet nyújtó szeretetvárrá, vagy földi pokollá. Az olvasó mosolyog, nevet, könnyezik, és csak később veszi észre, hogy róla (rólunk, valamennyiünkről) szól a kötet.
HANGOSKÖNYVEK